Szeretnék Veletek megosztani egy hozzám írt levelet.....engedélyt kaptam rá.
Teszem, mert talán sok embernek adhat erőt, azért hogy tisztán lássák az életüket, s hogy minden helyzetben lehet dönteni.
Vannak olyan helyzetek, melyek először fájdalmasnak tűnnek, de ha jól belegondolsz - mi is fáj? A valóság? Mindenki a saját életéről dönt. Sokszor fogjuk másra, vagy más dolgokra, miért is nem lehet ezt, vagy azt tenni. Kifogásokat gyártunk - megy tovább az idő. S egyszer csak azt veszed észre - elment melletted az élet.
Kedves Melinda!
Többször szerettem volna már írni, de most jött el az ideje.
Mesélni szeretnék, hogyan is alakult az életem, mióta találkoztunk.
Már az elemzést feltáró kérdések után tudtam, nagyon nagy dologba vágtam bele.
Sokszor nem is értettem, miért teszed fel azokat a kérdéseket.
Magamon is meglepődtem a reakciókon.
De az igazi meglepődés, a SOKK, az elemzés után jött.
Igaz, mondtad, hogy nagyon nyíltan, és őszintén fogsz beszélni, mert csak akkor látod értelmét.
De hogy ennyire meg fog viselni, sosem gondoltam. Pedig ez rólam szólt, talán pont ezért is fájt.
Most már utólag tudom, ha ez nem történik meg, sosem lépek meg dolgokat, nem tartok ott, ahol most vagyok.
Voltak és vannak körülöttem barátok, család, de hiába mondták időnként, hogy lássak már végre - valahogy nem mozdultam el, nem vettem észre, amit kellett volna. Az előadásod után gondoltam, te úgy is kívülálló vagy, talán te másképp is látod a dolgaimat, nem ismersz, s mert érdekes volt, amiket meséltél - mi veszteni valóm is van?
Féltem, hogy mi lesz velem, a gyerekeimmel, a munkahelyemmel, hogy miből fogok megélni, ha döntök.
Tartottam az idős szüleimtől, akiknek a válás falun - szégyen.
Tulajdonképpen mindentől féltem.
Egy picit meséltél magadról, hogy igen van élet a válás után is.
Erőt adtál.
Csalódott voltam, kudarcnak éltem meg a házasságunk tönkremenetelét, kerestem az okokat és hibáztattam magunkat, magamat, hogy mit csináltam rosszul.
Sok idő telt el - de meghoztam egy döntést, mert már nem bírtam az állandó veszekedéseket, a nagy gyerekeim is ellenem fordultak, hogy milyen apa lettem.
Egyedül éreztem magam, csődtömegként vegetáltam nap mint nap.
Aztán leültem a családommal és beszélgettünk, borzalmas nehéz volt, őszinte voltam a feleségemhez is, már nem bántottam, kértem, hogy oldjuk meg minél szebben, ha már lehet szépnek nevezni a válást. A gyerekekkel elmentünk sétálni, ott nyíltam meg nekik is. Előbb kellett volna - nagyon. Nem is értem, mitől féltem. Mi veszteni valóm is van? Hiszen szinte mindent elvesztettem. A családomat.
A házasságomban most már látom, miért mentem bele szeretői kapcsolatokba, pillanatnyi boldogságra vágytam, s persze arra, hogy adni és kapni tudjak. Ott éltem ki magam szexuális téren, úgy ahogy a feleségemmel nem tudtam. De ezek a kapcsolatok nem voltak többek, mint pillanatok - és zuhantam tovább a mélybe.
Lehet rosszul döntöttem, de a lakást a nejemnek és a lányaimnak hagytam meg. Ez olyan bűnbocsánat. Albérletbe mentem. A személyes dolgaimat és jó pár emléket hozta el, az autót, és a kiskertet kértem még. Ezzel úgy éreztem, hogy talán nem túrom fel az ottmaradottak életét.
Hála isten, jó főnököm van. Vele is beszéltem. Kértem, hogy adjon több munkát, akár vidékre is megyek tárgyalni, jobb ha lekötöm magam.
S persze ahogy tanácsoltad, elkezdtem futni is, újra, letettem a cigit is. Kínok gyötörnek - a testem is szenved. De most erre van szükségem.
Új életre.
Esténként végre elővettem az verseimet, milyen régen nem írtam. Most egy kicsit szomorú, amit írok, de ez van.
Kerestem olyan oldalakat, ahová be lehet küldeni írásokat, verseket. Egy helyről már választ is kaptam. Amikor mondtad, hogy vannak ilyen oldalak, nem hittem benne, főleg abban, hogy valaki olvasni is fogja, nem hogy értékelik is. Egy versíró pályázatra is jelentkeztem - nyeremény, hogy megjelentetik internetes oldalon az első 10 jó írást. De jó lenne, ha nyernék.
A lányaimmal egyre jobb a kapcsolat - kezdik megérteni, hogy nem ellenük vagyok. Igaz, még keveset találkozunk, de már ez is haladás, ami van. Türelmes vagyok, hagyok nekik időt.
A nejemmel már nem bántjuk egymást, mind a ketten beláttuk, ezt már nem lehet megmenteni. Jobb ez így.
Azért az fáj, hogy a nejemnek már udvarlója van - hamar túl tett rajtam. De megértem. Joga van hozzá.
Nem akarok most semmilyen kapcsolatot - újraépítem az életem.
Lettek célok, ahogy mondtad, tervek (eleinte bevallom semmilyen célom nem volt, nem is értettem miért is kell?) de ahogy kezdtem összeírni, jöttek a gondolatok, egyre több. Megnéztem a Bakancslistát - de jó film. Hátha nekik van listájuk - nekem is kell!
Találkozom a régi osztálytársaimmal, a munkahelyi kollégákkal járok focizni, na meg persze sörözni egy kicsit, de kiengedem a gőzt. A hétvégék azok még nehezek, nem találom fel mindig magam, és hát a családos haverok sem érnek rá mindig. Kénytelen vagyok magammal lenni. Ez is új.
Kezdem látni a kiutat, új szokásaim lettek, még furcsa az új Jocó, de érdekes. Egyszer mondtad, hogy milyen az újjászületés - most már értem. Hu de nehéz - de jó.
Elköszönök - de majd még írok, és beszámolok az Új emberről.
Köszönök mindent!
K.József