Tisztában vagyok azzal, hogy cikkem jó pár ember szemöldökét felhúzza, vagy nem tetszését váltom ki belőle, mert ugye e téma nem épp kellemes, vagy mert női íróként még mindig ciki e témát felvállalni (legalábbis Magyarországon), vagy a szeretősdi játékban valaki épp valamelyik szerepében tettszeleg.
Szerető, áldozat és cinkos mindig volt, van és lesz. Mert van aki kapható rá, s egyáltalán nem érdekli milyen vizet is kavar fel, hiszen ő csak élvezni akarja a pillanatokat, s milyen fűszerezéssel? Pénz, kényeztetés is jár hozzá? Vagy csak röpke légyottok? Önzőség? Döntse el magában mindenki. S lesz cinkos, aki nem tud és nem akar konfrontálódni, ezért játékos lesz, aki megcsalja szerettét.... tényleg szereti még???? Kiéli, egyáltalán nem ferde hajlamait - mert miért lenne is ferde, ha elvileg nincs prüdéria, szégyenlősdi, s egyáltalán kinem mi köze, hogy a hálószobákon belül ki mit csinál? Szexuális beállítottságunk annyira egyéni és széles nézettel bír, hogy ember legyen a talpán, aki kategóriákat képes felállítani. S bár időnként megpróbálkoznak vele, de nézzük már vissza akár az ógörög kúltúráig - milyen kis mocskos játékokat űztek? Csak a fantáziánk szab határ, na meg a prüdériánk, a félelmeink, hogy milyen módon éljük meg testi örömeinket. Na de menjünk tovább...hiszen itt van ó szegény én, az áldozat, a mártír, aki szépen önként bevállalja a mellőzött szerepet, s még mielőtt felmentenénk, ne!!!! A ráutaló magatartás (testbeszéd), vagy kommunikáció (vagy épp nincs is) ott van JELEN, s mert a fejét homokba dugja különböző érdekek, félelmek, kiúttalanság miatt, tudja és érzi, valami nagyon bűzlik, nem kell felmenteni. Először talán még csak jelzéseket vesz észre, nem is érti, csak érzi. Valami más van...mint eddig. Valami másképp kezd el működni...mert bizonyos szokások elmúlnak, megváltoznak, s újak jönnek helyébe. Akárhányszor is beszéltük már át munkám során, MINDIG tudták...csak nem akarták felfogni, hogy igen...volt egy pont mikor kiszagolták - a szeretősdi játék elkezdődött, csak hogy pont velük ez nem történhet meg.
De ok mindig van. S itt a lényeg. Ok nélkül nincs szeretősdi játék. Mert cinkosunk nem érzi jól magát, és az otthon problémák megoldása helyett, inkább házon kívül keres vígaszt, ami eleinte jó kis játék, kérdés az, meddig? Kinek lesz előbb-utóbb elege az állandó titkolózásokból, az időpontegyeztetésekből, a logisztikából, a hazúgságokból. S bár volt rá példa, de elég kevés az esély, hogy szeretői kapcsolatokból idővel házasság lesz. Ami számomra örök kérdés marad - milyen döntést hoztunk meg akkor, mikor anno párunkat társsul választottuk? Milyen feladatra is szántuk őt? Mert ha akkor nem volt erős vonzalom, akkor idővel miért gondolják sokan, hogy majd lesz? Hogy amit nem ápolunk és fejlesztünk - pl.szex - akkor magától majd működik? Miért gondolják, hogy kifelé könnyebb lesz megfelelni? Miért nem a párunkkal törekszünk boldogságra? S ha nem partner - miért maradunk a szarban?
S bár tudom, nem szabad általánosítani, hiszen milliónyi emberi sorsunk különbözőik, de elgondolkodtató, mikor jövünk arra rá, hogy őszintén jó élni, s választani társsul olyan embert, akivel testi-lelki harmóniában élhetünk. Még mielőtt ujjal mutogatnánk bárkire is, érdemes elgondolkodni értékrendszerünkről...ki és mi fér bele.....
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő