Egy kisbaba születése amennyire öröm tud lenni egy családban, olyannyira a párkapcsolatra is hatással van. Az anya boldog, hogy beteljesült a vágya, de a férfiak sokan kudarcként élik meg, ha a szülés után nem ő áll a társ érdeklődésének középpontjában. S minél tovább tart ez az állapot, annál inkább távolodnak el egymástól a párok, elhidegülés következik be, s idővel a válás is.
Létezik, hogy az anya jobban szereti gyermekét, mint a párját? S valóban a gyerekek hibája, hogy egy házasság stabilitása meginog?
Tény, hogy egy gyermek születése nagymértékben megváltoztatja a család addigi életét, s benne lévő "szereplők" helyzetét. A figyelem a csecsemőre irányul, főleg kezdő anyukák keresik új szerepkörük milyenségét, s nem felmentésként, de nem egyszerű megbirkózni e feladattal. Bizonyos megfigyelések szerint, azoknál a pároknál, akik közösen döntöttek a gyermekvállalásról, ott kevesebb arányban okoz problémát az új családi helyzet. A szülővé válás során az általános elégedetlenség forrása sok esetben a személyes szabadság elvesztése, vagy annak érzése és a kialakult új szerep megváltozása. Nagy fordulat lehet még, mikor a gyermek felnőtté válik, s kirepül a fészekből, s a párok kapcsolatában vagy pozitív változást idéz elő, még boldogabbá válnak, vagy pont ellenkezőleg, nem tudnak az új helyzettel megbirkózni, már jó ideje eltávolodtak egymástól - hiszen a gyerek tartotta össze őket - s nincs közös igény már semmire.
Az anyaság korai időszakában olyan új terhet ró a nő életére, hogy sajnos a férj/társ fölé helyeződik minden. A gyermek most már szerves részét képezi a családnak. Sok nő képtelen "megosztani" magát és figyelmét, az energiáját gyermeke és a férje/társa között, s nem képes fenntartani a szexualitásra való "éhségét" sem. A bekövetkezett semmilyen állapot, az örömtelen szexuális élet viszont kihat mindenkire, a gyermek megérzi a feszültséget, s csak bonyolódik tovább a probléma. A nő, az anyaságra való képességéből kifolyólag, s az érzelmi töltet miatt, ha előtérbe helyezi a gyermek fontosságát, akkor szembe kell néznie azzal, hogy a párkapcsolata idővel zátonyra fog futni, ezét inkább kutassa fel azokat a múltbéli tapasztalatokat, blokkokat, félelmeket, kudarcokat, melyek így befolyásolták viselkedését, s ezek elhárítására kell összpontosítani. A nőknek több szerepkörben kell funkcionálniuk, ugyanúgy, mint ahogy a férfiaknak is, tehát a nemi szerepvállalásoknak is, hiszen a párkapcsolati problémát nem lehet elkendőzni, s csak a gyermekre összpontosítania minden figyelmüket.
Hölgyeim! A pasi nem spermadonor!
Nem az anyai ragaszkodással van a baj, hanem azzal, hogy az apát kirekesztik szülői teendőik közül, s ezt idővel úgy élheti meg, hogy elhanyagolják, nem tud megfelelni az elvárásoknak, csak donornak kellett, s az ilyen "elhanyagolt" apukák fognak idővel félrelépni, titokban szeretőt tartani, ahol megélheti férfiúi szerepét. Sajnos a férfiak zártságukból adódóan, nehezen nyílnak meg és beszélnek arról, hogy végül is semmi másra nem vágynak, mint hogy társuk ugyanúgy szeresse őket, mint azelőtt, hogy érezze, szükség van rá.
Ha a férfi még nem teljesen érett az apai szerepre, a felelősségvállalásra, s a párkapcsolaton belül jó ideje rendezetlen konfliktusok vannak, a gyermek születése csak még jobban felszínre hozza a problémákat. De ha egy boldog kapcsolatban csöppen a gyermek, ott még jobban megerősödik a pár kapcsolata, s az átmeneti nehézségeket könnyebben vészelik át. Szükség van, hogy a párok időnként csak kettesben lehessenek, erősíteniük kell az egymás közötti kapcsolatot - hiszen a gyermeknek pont erre van szüksége, de a gyermek iránti túlzott majomszeretet nagymértékben veszélyeztetheti is.
Mármarosi Melinda – párkapcsolati szakértő