Túl vagyunk a nőnapi mizérián...s minden évben felötlik bennem a kérdés: Miért is ünnepeltetjük magunkat?
Látom kiposztolva a nőnapi "nekem megjár a tombolás, hiszen nőnap van" fotókat, s nem mintha megvetném a jókedvet, de tényleg erről szólna a nőnap?
Mielőtt még a nagyhangú feminista mozgalom élvonalbéli tagjaként gondolnál rám - ne tedd. Nagyon szeretek nőnek lenni. S élvezem, mikor egy férfi gáláns, udvarias.
Pont ezért, nagyon tisztelem a férfi társadalmat.
Igen, tudom. Sok nőt tipornak, ölnek és vernek meg, a bántalmazás munkám során is előjön. Vagy ha ugyan nem fizikailag, de érzelmi zsarolásnak nem egy hölgy ismerősöm van, volt kitéve. A lelki zsarolás, megalázás, a semmibe vevés, a rabszolga szerep van olyan, ha nem nagyobb fájdalom, mint a testi fenyítés.
De!
Minden ember saját sorsa felől dönt. Egy nő, ugyanolyan részese döntéseinek, mint ahogy egy férfi dönt a kapcsolat milyenségéről, kimenetelétől.
S azok az emberek, akik azt hiszik, "na majd én megváltoztatom", "mellettem úgy sem fog inni, kilengeni", "én más vagyok, mint az előző csaj, rám úgy sem emel majd kezet", "gyerekeink vannak, engem úgy sem fog elhagyni olyan aljas módon, mint a volt élettársát" - egyébként ezek a nők, miben hisznek?
S a rossz döntések miatt, amit rengetek dolog idézhet elő, akár a családi hozott mintáktól a félelmekig, anyagi dolgok, stb. nem kellene ráhúzni a férfiakra a vizes lepedőt, hogy minden hím csak rossz ember lehet.
Nagyon sok jó emberrel, apával, fiatal és öreg emberrel találkozom, akár a munkám során, vagy csak úgy az életben, a baráti, ismeretségi körben is, de az apum, fiam, párom, sógorom is - mind nagyszerű értékek, akikre nagyon büszke vagyok.
Miért felejtjük el az ő dicséretüket? Ugyan nem szültek gyereket, de csodásan nevelik porontyaikat, s biztosítják a család melegét.
Ha egy nő, valóban NŐKÉNT él, élvezi minden porcikáját, és van önbecsülése, tiszteli önmagát, azt soha az életben nem fogja atrocitás érni, mert felismeri már az első pillanatban - s képes dönteni, hogy na ezt nem engedi meg, lép!
Két ember sosem véletlenül kerül össze. Senkit nem kényszerítenek rá arra, hogy kapcsolatban legyen. Ha viszont valaki nem képes felismerni a helyzetben az ok okozat tényét, akkor az nem csak saját magának árt, de a környezetének is (gyerekre gondoltam), s ezek után könnyű ujjal mutogatni, hogy én nem vagyok hibás, csak a bántalmazó férj.
Nos. Söpörjön mindenki a maga háza táján. Élje meg valóban a nemi identitását, nőjön fel nemiségének szerepéhez, s csak ezen után válasszon társat. Mindig csak ahhoz tudsz partnert találni, aki Te is vagy. A felelősség nem átruházható.
Így ezek után kívánok mindenkinek boldog női és férfi létezést, vibráló szerelmet!
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő