Nem egy ember szinte retteg az egyedülléttől, főleg egy válás, szakítás után. S ahelyett, hogy megemésztenék, feldolgoznák az épp aktuális helyzetet, belemenekülnek vagy egy újabb kapcsolatba, vagy őrült dorbézolásba kezdenek, állandóan a barátaik nyakán lógnak, s képtelenek egyedül lenni. Ez baj.
Sajnos a „kifelé való élés” nagyban megtéveszti az embereket, s még mindig azt hiszik, hogy akik nagy baráti társasággal rendelkeznek, állandóan nyüzsögnek, utaznak, lógnak, azok az igazán boldog emberek. A másik véglet, akik totálisan elmagányosodnak, s még csak véletlenül se élnek társasági életet, szinte ki se dugják az orrukat otthonról. Marad a TV, a net, a házi cicus, vagy kutyus. Bár már sok helyen írjuk, hogy az egyedüliség az CSAK egy pillanatnyi állapot, nem ciki, nem megbélyegzés, nem szégyellni való dolog, de valahogy mégis, főleg a nők, rossznak ítélik meg. De miért is?
Vegyük sorba, miért is lehet hasznos az egyedüliség, amellett, hogy a jövőre nézve, vágynak egy kölcsönösen szerethető TÁRS után, de a mostani helyzetet miként élhetik meg jól:
Lesz idő arra, hogy újra felfedezik önmagukat. Aki állandóan pörög, sok ember veszi körül, annak nincs lehetősége a benső énjére koncentrálni, hiszen a külső „zaj” elvonja figyelmét. Ilyenkor tudják megfogalmazni, "kik vagyunk", "mit szeretnénk magunktól és az élettől", stb.
A megváltozott helyzetben megméretődnek az emberi kapcsolatok is. Megismerhetik a barátaik valós lényét, mert, hogy kik is maradnak velük? Akik kitartanak mellettük – ők lesznek az igazi, értékes barátaik. De hát szükség van egyáltalán az álca emberekre?
Felszámolhatják a megfelelési kényszerből adódó pótcselekvéseiket, s végre a realitás talajára léphetnek. Ugye itt is bejön az, hogy a külvilágnak, családnak, barátoknak akar sok ember megfelelni, ezért inkább belemenekülnek egy kapcsolatba, mint sem hogy felvállalják saját magukat és az épp létező egyedüllétet. Aki képes felszámolni megfelelési kényszerét, s tudomást sem vesz a pletyikről, elvárásokról, valóban azt fogja tenni szabadidejében, a mindennapokban, amire neki kedve és szüksége van. Felvállalva a lehetséges nemtetszéseket is. Végre a felszabaduló energiát magukra tudják fordítani.
Az útkeresők olyan emberek társaságát fogják keresni, akik hasonló gondolkodással rendelkeznek, tehát azoknak a barátok helyére, akik cserbenhagyták, új, igazán értékes emberek fognak lépni. Hasonló a hasonlót vonzza. Kiegyensúlyozott, boldog, örömteli emberek között mennyivel jobb lenni, mint akik egy helyben topognak és lehúznak?
Az önfejlesztéssel, az új emberek megismerésével, a döntésképesség megszerzésével megszűnik a társfüggőség, maga a függőség, és végre képesek lesznek türelemmel, kitartóan megvárni azt, aki igazán hozzá tartozik, de közben kiteljesedett életet élve szórakozni, kirándulni, tanulni, dolgozni, családdal és a barátokkal lenni.
Új életcélokat fogalmaznak meg. Új kihívások elé állnak. Felszámolnak a félelmeikkel, belemennek, és evvel oldják a blokkokat. Új emberek, új helyzetek, új hobbi tarkítják életüket, így már nem kérdés – miért is kellene félni az egyedülléttől?
Mármarosi Melinda – párkapcsolati szakértő