Az, hogy valaki válik, s egyedül neveli gyermekét, még mindig nem teljesen elfogadott tény. Sok ember kerül nehéz helyzetbe, nincs segítség, nincs kivel megbeszélni a problémákat, kirekeszti a társadalom. A Szekszárdi Egyszülős Klub alapító tagjai között, Annamária példaértékű életszemlélete és gondokodása, sok, hasonló helyzetben lévő szülőnek lehet segítség. Mikor megkerestem, hogy készítsünk interjút, örömmel vállalta. Az írás "vágatlan", egy szót sem változtattam meg. Merítsetek belőle!
Amikor kiderült, hogy probléma van, és külön váltok, mit éreztél? Milyen gondolataid voltak? Huu…na az sok hatás volt, amikor a gyermekeim apja, azt mondta, hogy ő döntött nem szeretné, már velem tovább folytatni a közös utunkat. Azt éreztem, hogy itt a vége, összeomlik az Életem. Én ezt nem akarom. Nem egyedül vállaltam a gyerekeket, amikor döntöttünk, hogy most már érkezhetnek az Életünkbe. Nem vagyok képes ezt egyedül végig csinálni. Na,ne..és akkor most mi lesz a fiúkkal, hogyan fogok nekik mindent megadni. Mi lesz velem/ velünk anyagilag. Kétségbe voltam esve.
Mióta neveled egyedül a gyermekeket? Február 4-én lesz 4 hónapja, hogy gyermekeim apja elköltözött.
Sikerült e feldolgozni az elválás tényét? Vagy, ha még nem, mi szükséges a megértéshez, feldolgozáshoz, az elengedéshez? Hibásnak érzed e magad abban, hogy elhagytak? A feldolgozás útján vagyok, az már tudatosult, hogy vége, külön úton járunk. Elindult az elengedés folyamata is már. Elengedtem őt, de még mindig fáj, de már előre nézek. Hibásnak érzem magam-e, ez egy jó kérdés. Igazából úgy gondolom, egy párkapcsolat mindig két emberen múlik. Nekem természetes, hogy mind a ketten hibáztunk, mindketten tettünk vagy nem tettünk meg ebben a kapcsolatban dolgokat. Ketten juttattuk ide ezt a kapcsolatot.
Mi a legnehezebb, hogy egyedülálló anyává váltál? Az hogy, nekem is idő kell, míg feldolgozom érzelmileg a történteket, de eközben látom, a gyermekeim fájdalmát is és szeretnék nekik a legjobb tudásom szerint segíteni. Nyilván az is nehéz, hogy egyedül maradtam az anyagiak előteremtésére, egyedül kell helyt állnom, vinni-hozni őket oviból, újra kell mindent tervezni. Mondjuk, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Édesanyámmal élek, akinek nem tudok elég hálás lenni, hogy itt van és segít nekem, támogat ebben a nehéz helyzetben.
A gyerekek hogyan élik meg a kialakult helyzetet? Mindkét fiút megviseli, hisz nekik anya és apa a családot jelenti. Nehéz számukra és nem is igazán értik ők még meg, hogy miért nincs mindig apa velük, hiszen a nagyfiam 4 és fél éves, a kicsi 2 és fél éves.
Milyen gyakran látják a gyerekek az édesapjukat? Minden héten találkoznak az apukájukkal a gyerekek, vagy itt nálunk vannak, vagy az apukájuk elviszi őket. A gyerekek igényeihez igazítjuk a láthatást, hogy ők mennyit igényelnek, és hogyan viselik éppen.
Az édesapa milyen támogatást ad Nektek? Akár anyagi, akár erkölcsi? Milyen a kapcsolat köztettek? Azt kell, mondjam, nagyon jó viszonyban váltunk el, szinte veszekedés és hangos szó nélkül. Mindketten azon vagyunk, hogy a gyermekeink a legkisebb sérülés nélkül jöjjenek ki, ebből az Élethelyzetből. Mindketten azon vagyunk, hogy ő nekik mindenük meg legyen. Így elmondhatom, hogy továbbra is számíthatok gyermekeim apjára mind anyagilag, mind bármilyen más segítségben, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Minek köszönhetitek, hogy ilyen jó viszonyban tudtatok elválni egymástól? Az én részemről, egy nagy adag tudatosság van ebben. Nyilván rengeteg érzelmet éltem meg, a dühöt, haragot, szomorúságot, cserbenhagyást, bizalom vesztést, gyűlöletet, a női önbecsülésemen is csorba esett, de ezek mellett megfogadtam, hogy hagyom a folyamatot lezajlani bennem és nem fogom őt hibáztatni vagy mást, hisz én is hibás vagyok az ok magunkba keresendő és nem a kialakult helyzetben, hisz ez már csak az okozat. Így nem veszekedtem vele, feleslegesnek tartom. A gyerekeimnek is előnye számazik belőle, ha az apukájukkal jó viszonyt ápolok. Nekik is könnyebb a folyamat. Az apukájuk továbbra is az Életük része. Nekem is könnyebb így az elengedés folyamata.
Szerinted milyen a megítélése Magyarországon, és a környezetednek az egyedülálló szülők helyzetével kapcsolatosan, és személy szerint a Te mostani állapotodnak? Érdekes egy kérdés. Azt tapasztaltam, hogy még mindig tabuként kezelik az emberek. Például amikor én egyedülálló anya lettem. Soha nem tagadtam az új kialakult helyzetem. Azt vettem észre a környezettemen, amikor elmondtam, hogy meglepődnek, hogy én ezt ilyen nyíltan felvállalom. Én meg nem értem, hogy miért is kellene ezt titkolni, hisz ez csak egy állapot. Látom rajtuk, hogy sajnálkoznak, de közben elgondolkodnak a saját Életükön, mi lenne, ha ők kerülnének hasonló szituba, abban a pillanatban zárnak és örülnek, hogy ezt nem nekik kell megtapasztalni. Pedig az egyedülállóság egy nagyon összetett élethelyzet, krízis. Újra kell mindent tervezni és megoldani.
Hátrányosabb helyzetben van az, aki egyedülálló szülő? Ha igen, miért? Egyértelműen igen a válaszom. A munkaviszony létesítése még nehezebb, hisz az egyedülálló anyának csak olyan munkahely jöhet számításba, ahol tudja vinni-hozni a gyereket/gyerekeket, ha betegek az is egy igazán ember próbáló kihívás. Mondjuk, ahogy említettem szerencsés helyzetben vagyok, mert itt van anyukám, aki tud segíteni a fiúk körül. Irtó nehéz, azért a beteg gyereket itthon hagyni és menni, dolgozni. Ugye egyedülálló anyának, innentől egy keresetből kell mindent megoldani. Illetve, hogy mindenre és mindenkire jusson idő.
Véleményed szerint, milyen segítség kellene az egyedülálló szülőknek? Akár annak, aki többnyire a gyereket neveli, és mondjuk az apának, aki csak időnként találkozik a gyerekekkel? Véleményem szerint, aki egyedül marad egy vagy több gyerekkel, nyilván jól jönne, ilyenkor hogy anyagilag is támogatva lennének, amíg mondjuk, anyagilag rendezni tudja az Életét. Illetve nagy szükség van, hogy odafigyeljünk arra a személyre, aki egyedülállóvá vált, támogassuk, hallgassuk meg, sok esettben már ez is óriási segítség. Egy egyedülálló anyának nagy segítség lelkileg is, ha tud olyan közöséghez tartozni, ahol vele hasonló élethelyzetben lévőkkel találkozik, beszélget, célokat tűznek ki. Segítik abban, hogy újra megtalálja, ki ő, mi teszi őt igazán boldoggá. Gondolom, hogy a gyerekeit ritkán látó apának is jól esne, ha van, egy közösség egy hely ahol tud erről az Élethelyzetről beszélni, de erről a volt párom tudna nyilatkozni.
Szeretnél e majd újból párkapcsolatot? Na, amikor a gyermekeim apja közölte, hogy vége. Akkor azt éreztem, hogy nem én többet soha. Nem akarok senkit. Aztán ahogy telik az idő, ez átváltozott abba, hogy igen szeretnék társat magam mellé.
Vannak a terveid, céljaid? Persze, hogy vannak. Célok, tervek nélkül nem tudnám hova tartok. Ha nem lennének, az önsajnálat mocsarában fetrengenék és sajnáltatnám magam mindenhol.
A Szekszárdi Egyszülős Klubtól, vagy a Budapesti Egyszülős Központtól milyen segítséget szeretnél kapni? Nagyon örülök, hogy Szekszárdon is megalakult az Egyszülős Klub, hisz tudom, nem vagyok egyedül. Nagy segítség számomra, hogy megismerjem még jobban Önmagam. Én egy jó kis társaságot szeretnék kapni, akikkel együtt segítjük egymást, barátságokat, programokat gyerekekkel együtt. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a budapesti Egyszülős Központnak a karácsonyi csomagot. Nagyon- nagy segítség ez minden egyszülős családnak.
Mit üzennél az egyedülálló anyáknak és apáknak? Minden egyedülálló anyának és apának üzenem, keressétek fel az Egyszülős Klubot a környéketeken és menjetek el a foglalkozásokra, élvezétek, egymás társaságát, kérdezettek, merjetek segítséget kérni.
Köszönönöm az interjút G. Annamáriának!
Mármarosi Melinda - egyszülős klubvezető, párkapcsolati szakértő