Az ember, társas lény, s szerelmesnek lenni nagyszerű érzés, főleg ha az kölcsönös. Sajnos néha a szerelmek szakítással végződnek, az ember óhatatlanul megsérül, de idővel (jó esetben) vágyik a szeretetre, ölelésre, kapcsolódásra, beszélgetésekre, törődésre, figyelemre. A vágy még nem elég. A munkám során is sokszor hosszú bakancslistákkal jönnek, álmokkal, vágyakkal, elvárásokkal, mert „mostaztándeazonnal társat szeretnék” S mikor elkezdünk dolgozni, egyre jobban körvonalazódik, hogy azért ott mélyen még egyáltalán nem készült fel az új társ fogadására.
Miért is?
- Szeretnél már valakit, de egyúttal nagyon nehezen nyílsz meg. Sokkal nagyobb távolságot tartasz, mint amit kellene. Nyilván nem kell azonnal senkit túl közel engedni, de az se normális, hogy a múlt sérelmei miatt egyáltalán vagy senkit ne engedj magadhoz közel. Ez főleg a nőkre vonatkozik leginkább. Nem hiába – a lelki érzékenység itt fokozottabban jön elő.
- Az előbbiekből adódik egyúttal a bizalmatlanság is. Tehát mit csinálsz? Egy másik emberre ruházod át (falat emelve kettőtök közé) a múltbéli kapcsolat sérelmeit. Na de a szegény próbálkozó erről mit tehet? S talán az épp potenciálisan megfelelőt riasztod el ezzel a viselkedéssel.
- A lépcső folytatódik tovább. Elzárkózás, bizalmatlanság, s ELVÁRÁS. Óriási elvárásokat támasztasz egy újabb kapcsolatba. „Ha már a régi nem sikerült, akkor most jól megmérettetem, s ha nem felel meg, majd keresek mást.” Na, itt a bibi, mert meddig is keresel? Milyen irreális elvárásokat állítasz fel? Elvársz – s te mit adsz cserébe?
- A színek világa nem csak a festőpalettán érvényesül, hanem az életben is. Nézd csak meg a természetet. Akkor miért csak két véglet van? Még csak véletlenül sem „alkalmazkodunk” vagy próbálunk meg több alternatívát keresni, mint a feketén és fehéren kívül nem is létezne már más szín? Ha már legalább a szürkét felismered, kezdetnek nem rossz. Nem érdemes görcsösen olyan dolgokhoz ragaszkodni, ami nem hogy építené a kapcsolatot, inkább csak ront rajta.
- Mennyire bízol magadban? Van hited egyáltalán egy párkapcsolat létrejöttében? Hit nélkül nem ér semmit, mert csak álmok és vágyak szintjén maradsz meg. Kell, hogy lásd és tudd, neked is lesz kapcsolatod. „Valahol már létezik a párom, csak még nem találkoztunk össze.
- "Ó már rég nem is gondolok a volt páromra.”, de még mindig előhozakodik a régi sérelmekről, mennek a sztorizások, s talán még haragszik is rá. Akkor hol is van helye az új szerelemnek itt? Sehol! A lelkedbe bele sem férne. Ezért szegény, aki horogra akadna, nem más, mint pótcselekvés.
- Ha valaki esetleg segíteni szeretne, netán egy szakember, néha még megmagyarázod a helyzetet, s képtelen vagy elfogadni egy pártatlan ember véleményét. Úgy támadsz rá, mint ha ő okozta volna a kapcsolat szakadását. Egy baj van, aki épp ezt teszi, fel sem ismeri viselkedését. Hihetetlen mód érzékeny vagy és még mindig sebezhető, képtelen vagy jó dolgokkal körülvenni magad, s a negatív viselkedéseddel, az állandó nyavalygással még a hozzád közelállókat is elűzöd.
- Ennél már csak az rosszabb, ha agyon görcsölöd magad, és mindegy már ki, csak legyen már valaki, aki rád nyitja az ajtót, foglalkozik veled, na jó egy kicsit talán szeret is, rendes ember. De tényleg ő lenne az álompárod? Megelégszel ezzel? Ha kapcsolatfüggő vagy, maradsz benne, mert még ez is jobb, mint az egyedüllét.
Ha elolvastad, és nagyon őszinte vagy magadhoz, talán ráismertél valamelyik sorból magadra, tényleg gondolkozz el: Valóban felkészültél a párod fogadására? Igen? Sok sikert Neked. Nem? Kérlek, dolgozz magadon, hogy újra boldog lehess.
Mármarosi Melinda - párkapcsolati szakértő