Van úgy, hogy az ember már későn jön rá, másképp kellett volna tenni a dolgát, élni az életét, más párt kellett volna választani, más döntéseket kellett volna hozni. Miért csak későn ébredünk rá erre? Miért nem gondolkodunk időben? Ismerősek neked ezek a kérdések?
Miért nem engedtem meg magamnak, hogy boldogabb legyek?
Sajnos hajlamosak vagyunk beleveszni a mindennapokba, elhanyagolva a boldogság érzése iránt érzett vágyunkat, pedig a boldogság és boldogtalanság érzéséért mi magunk, a döntéseink és a hozzáállásunk a felelősek. Mi magunknak kellene eldöntenünk azt, hogy hagyjuk-e életünket belecsúszni a középszerűség monoton szürkeségébe, vagy kiállunk azért, amire igazán vágyunk: a saját egyéni boldogságunkért, melyről szabadon dönthetünk.
Miért nem figyeltem és ápoltam szorosabban a baráti kapcsolataimat? Vannak kapcsolatok, barátságok, amikre ha nem figyelünk eléggé, nem ápoljuk rendszeresen, idő után „megfakul”, más irányt vesz a benne lévők élete, s csak idővel később jön rá az ember, de kár volt. S miért? Mert állandóan csak a munka, a gyerek, a család, a monoton élet, a pénz, pedig egy jó barátság aranyat ér.
Miért nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy kimutathassam az érzéseimet?
Legyen szó negatívról vagy pozitívról, sajnos nem mindenki képes kimutatni az érzéseit, hiszen gyengeségnek érzik, mely talán sebezhetővé teheti valójukat. Pedig az elfojtott érzelmek, folyamatos belső feszültségben, konfliktusban tartják az embert, még akkor is, ha pillanatnyilag nem is érzékeli. Ez pedig előfordulhat, hogy az emberi, szociális vagy társadalmi kapcsolataiba, súlyos esetben pedig egészségi állapotának tartós leromlásába kerülhet.
Miért vesztegettem el ennyi időt a munkára? Főként a férfiak érezik úgy, hogy a sok munkára pazarolt idő, a családjuk, a szeretteik, a barátaik és önmaguk kisebb-nagyobb elhanyagolásába került, mely ugyan a mindennapokban a megélhetés szempontjából sokszor megmagyarázható lett volna, ám bizonyos veszteségek megélésekor mindezek már értelmetlenné válnak
Miért nem a saját életemet éltem ahelyett, hogy mások elvárásainak feleltem meg? Sajnos az ember sokszor csak az utolsó pillanatokban döbben rá, hogy amit évekig dédelgetett, de mindig csak halogatott, az álmainak a felét sem sikerült valóra váltania, s ezért csakis önmagukat okolhatják.
A legnagyszerűbb dolog, önmagunk felvállalása. Nagy bátorság kell hozzá, de még mindig életre valóbb, mint utólag felhánytorgatni – bárcsak megtettem volna.
Mármarosi Melinda – párkapcsolati szakértő